ELLENFÉL-LES

Az elmúlt két bajnokiját megnyerő Haladáshoz látogatunk

A második tétmeccsre kerül sor szombaton az új szombathelyi stadionban.

Együttesünk továbbra is első helyen áll az OTP Bank Liga 2017-18-as idényében, szombaton pedig a Szombathelyi Swietelsky-Haladás nemrég átadott otthonába látogat.

A szombathelyi sportkomplexumot november 8-án egy gálameccs keretén belül adták át és tétmeccsen először november 25-én lépett pályára ott a Haladás, amikor az FTC-t verték 2-1-re. Az addig 11 ponttal álló Vas megyeiek azt követően a legutóbbi fordulóban idegenben a Puskás Akadémiát is legyőzték, ezzel pedig ugyan továbbra is a 11., kieső helyen állnak, de már csak 5 pontra a 7. DVTK-tól.

A Vidi - mint minden csapattal - a Haladással is összecsapott már a jelenlegi idényben, méghozzá szeptember 10-én, amikor Németh Márió 35. perces találatára hárommal válaszoltunk (Lazovics, Pátkai és Scsepovics találtak be).

A Haladás házi góllövőlistáján David Williams áll az élen öt góllal, őt három-hárommal Ramos és a Ferencváros ellen győztes gólt szerző Kiss Tamás követi. A transfermarkt.de alapján 5,28 millió euró értékű keret legértékesebb játékosa szintén Williams (450 ezer euró), valamint Kovács Lóránt (350 ezer euró).

Ami az InStat-értékeket illeti, Király Gábor, Jagodics Márk, Stef Wils (kétszer), Bosnjak Predrag (háromszor), David Williams (kétszer), Simon Ádám (még Haladás-játékosként) és Myke Ramos is bekerült már a forduló csapatába. Király Gáboré a szezon 9. legmagasabb kapus-pontszáma (285), Jagodicsé a 6., Wilsé a 9.  legmagasabb középhátvéd-pontszám, Bosnjaké a 10. legmagasabb balhátvéd-pontszám.

Author: Guber Péter

Photo: vidi.hu

More news