A Vidi II játékosai örülnek az MTK-nak

Papizsanszkij Artur és a nagy Magyar Kupa kalandokat átélt Fejes András is egyértelműen kijelentette: "a csapat örül az NB I-es ellenfélnek"

Honlapunk megkereste a Vidi II két alapemberét, a hosszabb ideje sérülésekkel bajlódó Papizsanszkij Arturt, és a 22. születésnapját a mai napon ünneplő Fejes Andrást.

"Biztos vagyok benne, hogy minden játékos a csapatból sokkal jobban fel fogja szívni magát erre a találkozóra, mint a Verőce elleni összecsapásra. Legszívesebben a DVSC ellen játszottam volna, de ők ebben a körben még nem kapcsolódnak be a küzdelmekbe. Természetesen nem számítok könnyű mérkőzésre, de tudom, hogy a csapat mindent megtesz azért, hogy "megtréfáljuk" az MTK-t. Ez hatalmas lehetőség nekünk, hogy NB I-es csapat ellen bizonyítsunk tétmérkőzésen.
A sérülésem szerencsére lassan a múlté, szerettem volna már a hétvégi Kaposvölgye elleni találkozón pályára lépni, de egyelőre még nem érzem magam 100%-os állapotban. A hazai Pécs elleni találkozón azonban remélem, hogy már pályára tudok lépni.
"

Felcsút SE - FC Fehérvár párosítás volt, ahol leírhatatlan izgalmak után jutott tovább az FC Fehérvár. Egy évvel később - akkor már a Vidi II játékosaként - ismét pályára lépett a Videoton ellen Magyar Kupa találkozón Fejes András, ez a párharc azonban nem rejtegetett magában annyi izgalmat, mint a felcsúti találkozó.
Idén pedig az MTK ellen bizonyíthat "Fegya" a csapattársaival együtt.
"Kifejezetten örültem az MTK-nak és ezzel nem vagyok egyedül a csapatban. Nagyon jó lenne, ha sikerülne megtréfálni esélyesebb ellenfelünket. Úgy érzem a felcsúti pálya sajátos adottsága nekünk kedvezhet. A pálya mérete kisebb, mint egy hagyományos NB I-es pályáé, talán ezért is tudtuk 2008-ban annyira megnehezíteni a Vidi dolgát. Szóval igyekszünk kihasználni a hazai pálya előnyét, és megpróbálunk egy bravúros eredményt elérni"

Author: Wéninger Ákos

More news