"Erő felett teljesítünk"

Garancsi István, klubunk tulajdonosa az index.hu-nak beszélt többek között arról is, hogy a Sporting valamint a Basel ellen másfél év kitartó és céltudatos munkájának eredménye érett be.

„A sorozat elején is visszafogott voltam, most sem szeretnék túlzottan és indokolatlanul optimista lenni. Nem beszélünk a továbbjutásról, az viszont kifejezetten hízelgő, hogy elismerő szavakat kapunk külföldről, hogy a magyar légiósok is gratulálnak, akik ezek után egyszer majd talán szívesebben is választják a klubot” – kezdte értékelését Garancsi István tulajdonos.

Garancsi büszke volt arra, hogy ezt a július közepe óta tartó erőltetett menetet izom- vagy szalagsérülés nélkül kibírta eddig csapata, pedig huszonhét tétmeccset játszott, általában csütörtök-vasárnap ritmusban.

„Stopira lába eltörött, de a túlhajszoltságra vagy a sok meccsre visszavezethető sérülések szerencsére eddig elkerültek bennünket. Azt gondolom, hogy ez nem is véletlen. A szakmai munka alatt erről is beszélnünk kell, nemcsak az eredményességünkről. Paulóék tudatosan cserélgetik meccsenként a játékosokat, a fokozott terhelést, apróbb sérüléseket, fásultságot figyelembe véve."

A klubvezető nem értette, miért támadják csapatát a gyenge bajnoki szerepléssel. Tizenkét forduló után a Videoton a negyedik helyen áll, négy pontra a dobogótól.

„Valahogy a szakértők mindig bennünket találnak meg. Szárnyalunk a kupában, akkor előveszik a hazai szereplést. Voltak olyan meccseink, amiket hoznunk kellett volna, de kikaptunk rajtuk. A Fradi erősebb volt, jogosan győzött. Ha most pluszban lenne hat pontunk, nyilván senki sem foglalkozna velünk. Szeretném, ha mindenki megértené, az elsődleges célunk a nemzetközi kupaszereplés volt. Mindent ennek rendeltünk alá. Elsősorban azért, mert az UEFA öt év alatt kialakuló együtthatójához szerzett pontokat képtelenség a magyar bajnokságban megszerezni. A két legutóbbi győzelmünkért azonnal négy pontot kaptunk, pontosan annyit, amennyi a Debrecennek járt a Bajnokok Ligája főtáblájáért” – magyarázta.

A BL-ért négy bónuszpont járt az UEFA-tól, de mivel a Loki nulla ponttal zárta a csoportkört, nem kapott érte semmit.

„Az EL közben egyről nem tudunk a háromra lépni. Ha háromra tudnánk lépni, az azt jelentené, bombaerős keretünk van, és az egyre erősebbé váló magyar bajnokságban is uraljuk a mezőnyt. Ennyire erősek még nem vagyunk, ezért léptünk kettőre. Sorolhatnám, hány olyan csapat van, amelyiket megvisel a kétfrontos küzdelem. Elég csak a Baselt megnézni, korábban a Kolozsvárt. Ráadásként az idegenbeli meccseink kilenckor kezdődnek, vagyis esélyünk sincs arra, hogy még aznap repülőre üljünk. Csak másnap tudunk hazajönni, csak szombaton tudunk a vasárnapi ellenféllel foglalkozni, ami értelemszerűen nem könnyíti meg a helytállást, a hazai eredményességet. De hozzáteszem, ezt nem is várhatjuk el. Amikor a Debrecen BL-főtáblára jutott, akkor nem volt ennyi jó csapat a hazai ligában, ezt nem mentegetőzésnek szánom, ez a valóság, ezt a valóságot pedig illik figyelembe venni, amikor bennünket értékelnek.”

Kiemelte még, az együttható alapján a 47. helyre, tehát utolsó előttinek rangsorolták a Videotont az európai szövetségnél – csak a Nyeftcsi Bakit előzték meg -, de a hat megszerzett ponttal most a mezőny első felében vannak.

„Erő felett teljesítünk, mert Sousa tökéletesen feltérképezi az ellenfelet, mit kaphatunk tőle, illetve, hol vannak a gyenge pontjai. Világszínvonalon dolgozik, ajánlom mindenki figyelmébe a rendkívül részletes elemző munkáját. A játékosok többször mondták, az történt a pályán, amit előre megbeszéltek. Ezért lett valamelyest a Sporting mellett a Basel is tanácstalan Fehérváron. Fizikálisan nincsenek gondjaink az utolsó tizenöt percet sokszor jobban bírtuk, mint az ellenfelünk . Nem nyomnak be minket, nem őrülnek fel. Ebben is Sousának van szerepe, aki előtt nem kell meghajolni, egyszerűen csak reálisan kell megítélni. A Baselnek is lőhettünk volna egy újabb gólt a hajrában. Kaptunk egyet, ilyen a futball.”

Garancsi a szuperszámítógép analógiájával érzékeltette, miért erős csapata. „Tizenegy számítógép ereje és hatása exponenciálisan növekszik, ha összekötik őket. Tizenegy Vidi-játékos erejét Paulo valami fantasztikus munkával hatványozni tudja , ha mindenki tudja, mi a dolga, mit, miért és hogyan tesz. Így lehet felvenni a versenyt az erősebbekkel, máshogy nem lehet legyőzni őket. Másfél év kitartó és céltudatos munka eredménye érett be a Sporting valamint a Basel ellen.

Az Országos Kék Túrát is vezető tulajdonos ettől még bízik benne, hogy az UEFA rangsorban megszerzett pontjaik nem lesznek értéktelenek, vagyis indulhatnak valamelyik nemzetközi sorozatban jövőre. Szinte biztosan kiemeltek lesznek, hiszen az együtthatójuk hetes fölé emelkedett. Ha még egy meccset nyernek az EL-ben, akkor máris befogják a Debrecent, vagyis kilences szint fölé jutnak.

„Egy tanulási folyamat kellős közepén vagyunk még így is, elértük az Európa Liga színvonalát. A magyar futball szempontjából ez egy nagyon örömteli folyamat, mert általunk az ország megítélése is jobb lesz. És talán a nagy álmom is valóra válhat éveken belül, nem kell olyan korán bekapcsolódnunk a nemzetközi sorozatba, mint most. Elég lesz csak augusztusban, ami rendkívül sokat jelent, mert nem kell még egy hónapot topfomában lenni. Vagy éppen az is teljesülhet egyszer, hogy a bajnokságból a negyedik helyezett is nemzetközi szereplő lehet. Nem is csoda, hogy rengeteg gratuláció és buzdító telefont kapok, hiszen ez minden NB I.-es csapat elemi érdeke. Ha többen szerepelünk, sokkal nagyobb az esély UEFA-s pontok szerzésére, így mindenki később kapcsolódhat be a küzdelmekbe. Ezért is szurkolok az összes magyar csapatnak. Egyelőre borzasztó messze van még ez, de amikor a csődtől megmenekült a csapat 2007-ben, akkor az EL is igen messze volt Sóstótól” – összegzett. 

(Forrás: index.hu)

Author: Acsai N. Ferenc

More news