Agydaganatot diagnosztizáltak U14-es bajnokunknál.
2018 emlékezetes év volt a Vidi utánpótlásában is, hiszen országos bajnoki címet ünnepelt U14-es csapatunk. Annak a remek kis gárdának volt a téli átigazolási időszak után meghatározó tagja Horváth Máté Bendegúz, aki egészen 2020 nyaráig focizott piros-kékben.
Máténál sajnos május 21-én agyadaganatot diagnosztizáltak, és bár a kemoterápián túl van, a további kezelésekhez édesanyja levele alapján Ausztriába kell utazniuk, a költségek fedezéséhez pénteken a család a sportbarátok segítségét is kérte.
Mielőbbi teljes felépülést kívánunk Horváth Máté Bendegúznak, bízunk benne, hogy akár Vidi-mezben, akár ellenfélként, de a jövőben egyszer majd újra a pályán láthatjuk újra!
A család levelét alább változtatás nélkül közöljük:
“Mindenki életében vannak nehéz pillanatok, de azt gondolom, hogy aki szülő, és főként édesanya az minden nagyon kemény helyzetben ott van a gyermeke mellett, kitart, segít neki, még akkor is, amikor úgy érzi nem megy! De bennünk ANYÁKBAN van egy különleges varázserő, ami ilyenkor előkerül belőlünk, és nem adjuk fel!
Ennek tudatában jutottam el oda, hogy szeretném a segítségeteket kérni, segítsünk Máténak, és az Ő drága családjának! A betegségét, aki szereti, és ismeri Őket, az tudja, de aki mégsem, annak pár mondatban leírom, és ha úgy érzi tud, akkor hozzájárulhat ehhez a kezdeményezéshez!
Máténál agydaganatot diagnosztizáltak május 26-án. Minden percére emlékszem, ezt azért osztom meg veletek, mert előtte 5 nappal még, május 21- én, a fiaink egymás ellen fociztak, amikor Szilviék eljöttek hozzánk, és utána együtt néztük végig a Győr-Honvéd meccset.
Igen, ez derült égből villámcsapás volt!
Egyelőre a kemoterápián túl vannak, és most jönnek a további kezelések, ami külföldön, Ausztriában tud megvalósulni! Van előttük egy rögös, nehéz út, de Máté igazi sportember, erős, és a példaértékű hozzáállása le fogja győzni ezt a betegséget!
Tudom, és hiszek benne, hogy újra a lelátón nézhetjük a focipályán!!
Kérek ezért mindenkit hogy a lenti számlaszámra (ami a családé), küldje el gyógyulásra szánt összeget!!
OTP BANK: 11773487-01939435
Kedvezményezett: Horváth Krisztián
Közlemény: Horváth Máté Bendegúz
Köszönöm mindenkinek, a család nevében is!
"ADNI JÓ" tiszta szívből!
Morvainé Pintér Ági “
Szerző: molfehervarfc.hu
Fotó: molfehervarfc.hu