Vidi II - Egygólos vereség Balatonfüreden

Izgalmas mérkőzésen kapott ki fiatal csapatunk Balatonfüreden, a látottak alapján az egyik pontra rászolgáltunk volna.

Vasárnap délután a Balatonfüred otthonában lépett pályára Györök Tamás fiatal együttese. Csapatunkban kezdőként lépett pályára az a Lencsés Balázs, aki pályafutását a Vidi utánpótlásában kezdte, majd később szerepelt már az NB III-as együttesünkben, legutóbb azonban Dorogon majd Egerben futballozott, végül az átigazolási időszak végén igazolta le őt klubunk. 

Hazai helyzettel kezdődött a meccs, egy szélről érkező beadás után kellett Hodzicnak becsúszva nagyot mentenie a kapunk előterében. A 10. percben egy szögletet követően Pécseli lőtt 16 méterről kapura, Dala szépen védett. Egy perccel később mi is közel jártunk a gólszerzéshez, Hajdinger lépett ki ziccerben, 5 méterről kapura lőtt, a labda a kivetődő kapusban elakadt. A 16. percben egy szabadrúgást íveltünk a hazai kapu előterébe, Lencsés jó ütemben érkezett, közeli fejesét bravúrral védte a hazai kapus. A 21. percben újabb veszélyes hazai szögletet láthattunk, a kapu elé lőtt labdát Kojnok próbálta kirúgni az érkező csatár elől, azonban a labda a saját kapunkba került, öngól (1-0). A 44. percben labdát veszítettünk a saját térfelünkön, a jobb szélről érkező beadást Bene becsúszva lőtte alig kapu mellé.

Az 52. percben Kojnok kezezett a 16-oson belül, a megítélt büntetőt Szabó nagy erővel lőtte a kapu jobb oldalába, Dala érezte az irányt, szépen vetődött és még bele is tudott ütni a labdába, de nem volt esélye a nagy erejű lövéssel szemben (2-0). A 62. percben Bene 18 méteres bombája a felső lécen csattant. A 70. minutumban mi is szöglet után veszélyeztettünk, Husvéth közeli fejesét tornázta ki Sevinger a léc alól. A 73. percben Lehotát rúgták fel a 16-oson belül, a játékvezető azonban mindenki meglepetésére továbbot intett. A 85. percben újabb veszélyes fehérvári sarokrúgást jegyezhettünk fel, melynek végén Csepregi lőtt közelről a hazai kapuba (2-1). Az utolsó percekben mindent egy lapra feltéve támadtunk az egyenlítésért, így azonban a védelmünk fellazult, ezt pedig a 94. percben majdnem kihasználta a Balatonfüred, Szabó vezette egyedül kapura a labdát, majd 8 méterről a jobb alsó mellé lőtt, így maradt a 2-1.

Második csapatunk legközelebb egy hét múlva, vasárnap délelőtt a Kaposvárt látja vendégül. 

 

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek