Csank János: "Nagyon sok meló volt a 20 évvel ezelőtti, másodosztályú bajnoki címben"

Egykori vezetőedzőnk a vidis időszakról és az NB II-es aranyéremről, mostani életéről, valamint hobbijáról, a vadászatról is beszélt.

20 évvel ezelőtt, 2000. május 14-én igazi futballünnepet rendeztek Székesfehérváron. Az akkor másodosztályban szereplő csapatunk a BKV-t látta vendégül, és csupán egyetlen pontra volt szükségünk ahhoz, hogy matematikailag is bebiztosítsuk a bajnoki címet 6 fordulóval a vége előtt.

- Menjünk vissza az időben 1999-ig. A Videoton abban az évben kiesett az élvonalból, ön pedig a 90-es években pályafutása csúcsán volt, hiszen bajnoki címet nyert a Váccal, majd szövetségi kapitányként dolgozott. Hogy került szóba a neve Székesfehérváron és nem tartotta esetleg visszalépésnek, hogy szerepet vállaljon a másodosztályban?

Egyik nagyon jó barátomnak, a Pokol Pince étterem mindenesének, Bódis Gyulának hatalmas szerepe volt abban, hogy a Vidihez kerültem. Akkoriban nem gondoltam azt, hogy majd a másodosztályban fogok dolgozni, és ha nem a Videotonról lett volna szó, biztos, hogy nem is vállaltam volna munkát az NB II-ben. Viszont a Videoton nem egy átlagos másodosztályú csapat volt, alig 15 évvel korábban UEFA-kupa-döntőt játszottak a székesfehérváriak, komoly tradíciókkal bíró együttesről volt szó. Ráadásul a vezetőség célja az volt, hogy egyből visszajusson az élvonalba a Vidi, úgyhogy belevágtam a munkába. Nyilván egyetlen csapatot sem akarok megbántani, de ha abban az időben, a Vidin kívül bármelyik másik, nem élvonalbeli klub megkeresett volna, biztos, hogy nemet mondok. 

- Kemény edző hírében állt, igaz ez? Az egykori játékosai a mai napig emlegetik a nyári felkészülési időszakokat, amikor mindenkinek hosszú ujjú nadrágban és felsőben kellett futnia.

Most, hogy nézegetem a korábbi edzés-terveimet, körülbelül kettő hétig lennék edző az NB I-ben (nevet). Valóban jól emlékeznek az egykori játékosaim, tényleg hosszú ujjúban kellett nyáron is futniuk, de azt el kell mondanom, hogy nem én találtam ki ezt a módszert. Edzőként Ernst Happel volt a példaképem és tőle "kölcsönöztem" ezt az ötletet. Az egésznek az volt a lényege, hogy amikor megszabadultak a hosszú nadrágtól és pulcsitól a játékosok, akkor szinte repültek. Amúgy a szabály az volt, hogy a felkészülési időszak első egy-két hetében volt kötelező hosszúban edzeni, utána előbb a pulcsit, majd pár nappal később a hosszú nadrágot is le lehetett venni, de érdekes mód a játékosok nem vették le, így aztán szinte az egész felkészülést melegítőben csináltuk végig. Szezon közben, ha a 70. percig 0-0 volt az állás, akkor utána már nem nagyon volt kérdés, ki nyeri a meccset. Erőnlétileg nem igazán nőttek fölénk abban az időben. 1999 novemberében Komáromban játszottunk bajnokit. A hazaiak edzője, Kardos József korábban Vácon a játékosom volt. A meccs előtt beszélgettünk, azt mondta, ha nem vezetünk legalább két góllal a szünetig, akkor nem sok keresnivalónk lesz a folytatásban a Vidi ellen. Félidőben 1-1 volt az állás, ahogy mentünk az öltözők felé, odajött hozzám gratulálni. A második félidőben aztán négy gólt szereztünk, 5-1-re nyertünk

- A szezonban mindössze két vereséget szenvedett el a csapat, egyet a bajnokságban, egyet pedig a Magyar Kupában. Gondolom, főleg utóbbi miatt bosszankodhatott jobban.

Egyértelműen. A bajnokságban Szolnokon kaptunk ki, az benne volt a pakliban, hogy 38 forduló alatt becsúszik egy vereség, különösebben emiatt nem is fájt a fejem, persze nyilván még ennél is szebben nézett volna ki, ha veretlenül nyerjük meg a bajnokságot. A kupában viszont a harmadosztályú Veszprém győzött le bennünket, ráadásul Székesfehérváron. Az a vereség rendkívül bosszantott, valószínűleg nem vettük komolyan a meccset, míg ellenfelünk, melynek keretében több egykori vidista is volt, végig kettőzött erővel küzdött ellenünk.

- Rendkívül simán, rekordnak számító 101 ponttal és 104 gólt szerezve jutottak vissza az élvonalba. Ilyen sima volt az a bajnokság, vagy a látszat azért csal és nehezebb volt az a bajnoki cím, mint amit a számok mutatnak?

Többnyire fiatal játékosokat igazoltunk, de azért fontosnak tartottam, hogy legyenek rutinos labdarúgóink is, így került hozzánk például Csató Sándor vagy Fodor Tibor. Jól kezdtük a szezont, az első öt meccsünket megnyertük, négy találkozón gólt sem kaptunk. Azonban végig nagy harcot vívtunk az első helyért a Sopronnal, és bár a végén tetemes lett az előnyünk velük szemben is, én azért nem mondanám azt, hogy nagyon sima volt az a bajnokság. Rengeteg melónk van abban a bajnoki címben, ingyen nem adnak semmit. Hat fordulóval a vége előtt húztuk be a bajnokságot, hazai pályán a BKV-val játszottunk 1-1-es döntetlent.

- Nem is akármilyen körülmények között, hiszen nagy ünnepséget szerveztek arra a napra...

Igen, és ez érződött is a csapaton. Úgy emlékszem, főleg az első félidőben elég görcsösen futballoztunk, míg a BKV mindent megtett, hogy elrontsa az ünnepünket. Szünetben 1-0-ás hátrányban voltunk, de aztán a második félidőre összekaptuk magunkat, és sikerült kiegyenlítenünk, de a végén így is kellett Milinte bravúrja, megfogott egy 11-est. A meccsünk után pedig gálameccs következett, hiszen az UEFA-kupa-döntős csapat 15. évfordulóját ünnepelték, ami így végül jól sült el, mert egyúttal a feljutást is megünnepelhettük. 

 

A klubvezetés kitett magáért, ugyanis egy gálameccset is szervezett a sorsdöntő Vidi - BKV bajnoki után, az UEFA-kupa-döntő 15. évfordulójára. Az 1985-ös Videoton az 1985-ös magyar válogatott ellen lépett pályára. A Vidiben szinte valamennyi egykori sztár magára öltötte a piros-kék mezt, miként dr. Mezey György csapata, az 1985-ös válogatott is jelentős erőket vonultatott fel. A gálamérkőzésen pályára lépett a „Keselyű”, azaz Emilio Butragueno is. A Real Madrid hajdani kiválósága a Videotonban és a válogatottban is pályára lépett. 



 

 

- Amikor leegyeztettük telefonon ezt az interjút, kérte, hogy a délutáni órákban hívjam, mert délelőttönként futni szokott. 73 évesen is ilyen aktív életet él?

Persze, minden nap futok itt Ózd mellett a Sajó partján, ahova pedig általában biciklivel szoktam kitekerni. Ráadásul itt a környék dimbes-dombos, a "lapos" nem nagyon játszik, úgyhogy igyekszem formában tartani magam. Az elmúlt időszakban volt időm előbányászni a régi edzés-jegyzeteimet, azokban találtam olyan gyakorlatokat, amelyeket el tudok én is végezni, csak úgy a móka kedvéért. 

- 2018-ban Gyöngyösön edzősködött utoljára, manapság mivel foglalkozik?

Tarpán a Sándor István Akadémián vagyok szaktanácsadó, bár most a vírushelyzet miatt teljesen leállt az akadémia működése, de remélem, nemsokára újra beindul majd az élet. Emellett pedig, amíg voltak meccsek, rendszeresen jártam itt a környéken, NB I-es, NB II-es, NB III-as, sőt megyei bajnoki meccsekre is. 

- Nem hiányzik az edzősködés?

De, nagyon hiányzik. Nyilván már abban a korban vagyok, amikor nem kapkodnak utánam, érthető is ez. Én pedig sosem voltam az az ember, aki önként jelentkezne bárhova is, vagy ajánlgatná magát. Ha valahol szükség volt rám, mindig megkerestek, én pedig ha tudtam, segítettem. Szerencsés vagyok egyébként, mert világ életemben azt csináltam, amit szerettem. Sosem tekintettem munkának az edzősködést, noha abból éltem. A faterom, na ő melózott rendesen itt Ózdon a vasgyárban, reggel 6-tól estig, minden nap. A futball és az edzősködés tulajdonképpen az életemet jelentette és jelenti a mai napig.

- Vadászni el szokott még járni?

Persze, szoktam még vadászni, bár most a karanténos helyzet miatt nem nagyon volt kedvem járkálni az országban, meg aztán a kutyámat sem akarom napokra egyedül hagyni. A környéken nem vadászom már, mert sajnos mindenki meghalt, akivel kapcsolatban voltam, pedig mind fiatalabbak voltak nálam. Majd ha Tarpán újra beindul az akadémiai élet, akkor azt fogom csinálni, amit korábban is, hogy lemegyek oda, ott alszom, és azon a környéken vadászok egy nagyot.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: Fejér Megyei Hírlap, Nemzeti Sport - Arcanum DT, molfehervarfc.hu

További hírek