A szombathelyiek ellen zárjuk a bajnokság első körét.
Az OTP Bank Liga 11. fordulójában, október 20-án, szombaton 17 órától a Szombathelyi Haladás vendége lesz a MOL Vidi FC, a találkozóval véget ér a szezon első köre - bár az Újpest elleni bajnokinkat még később pótoljuk. A Vas megyeiek 10 meccsen 5 pontot gyűjtve egyelőre a tabella utolsó pozícióját foglalják el.
A Haladás az első 4 forduló után még a középmezőnyben tanyázott, miután pontot csípett az Újpest ellen és legyőzte a Puskás Akadémiát, de azóta egyedül egy debreceni döntetlennel gyarapították pontjaik számát, így szép lassan visszacsúsztak a tabella aljára. Szeptember 27-én jelentették be, hogy a távozó Michal Hipp vezetőedzőt a Balmazújvárost elhagyó Horváth Ferenc váltja a kispadon, akinek a szombathelyiek immáron a 7. különböző NB I-es csapata. A zöld-fehérek az utóbbi két fordulóban egy hajrában kapott góllal maradtak alul a Paks ellen, majd 2-0-ra kikaptak Mezőkövesden, így érkeznek a Vidi elleni találkozóra.
Keretük összértéke (5,78 millió euró) egyébként jóval feljebb, a 8. helyre predesztinálja őket, legalábbis a transfermarkt.de portál becslései szerint. Közülük is a legértékesebb az egykori válogatott Priskin Tamás, valamint a sokszoros utánpótlás-válogatott Németh Márió, illetve Kovács Lóránt - ők egyaránt 350 ezer eurót érnek.
A nyár folyamán az előző idénybeli kerethez képest nem igazán gyengültek, hiszen az alapembernek számítók közül mindössze a visszavonuló Stef Wils, a PAFC-ba igazoló Kiss Tamás, valamint a 66 meccsen 20 gólos David Williams hagyta el a klubot, miközben érkezők is akadtak. A kieső Balmazújvárostól szerződött Szombathelyre Tamás László és a jobbhátvéd Yuriy Habovda, megszerezték a Ferencvárostól a magyar válogatottat a 2016-os Eb-re kilövő Priskin Tamást, kölcsönbe az InStaton rendre kiváló értékekkel rendelkező Vasas-védőt, Vít Benest, nem sokkal később pedig Gaál Bálint is követte őt Angyalföldről. A skót Dundee-tól igazolt Emil Lynget az első két fordulóban lecserélték, azóta nem lépett pályára.
Horváth Ferenc érkezésével két további emberrel bővítették a keretet, a grúz válogatott védekező középpályás, Murtaz Daushvili korábban a DVTK-nál is a vezetőedző játékosa volt, a német-ghánai Ofosu pedig az elmúlt években Ausztriában, Horvátországban és Szlovákiában is megfordult, most a Haladást választotta.
A Haladás az élvonal egyetlen csapata, amelynek játékoskeretében egyetlen korábbi Vidi-labdarúgó sincs, a kispadon viszont természetesen ott van Horváth Ferenc, illetve egykori székesfehérvári segítője, Szamosi Tamás is.
InStat-pontszámok terén nem áll kifejezetten jól a gárda, a fordulók csapataiba eddig mindössze 3 játékos tudta beverekedni magát: Mészáros Karol, Schimmer Szabolcs és Priskin Tamás. Mindeközben a forduló legrosszabb játékosa "címet" ketten is megkapták, Németh Márió az 1., Király Gábor a 8. körben. Posztokra lebontva a 10-10 legjobb teljesítményt tekintve összesen 3 szombathelyi lelhető fel, a 10-10 legrosszabbnál összesen 19.
Házi gólkirályuk a 4 gólos, a szezon elején 4 meccsre eltiltott Priskin Tamás, akit Gaál és Mészáros követ 2-2 találattal. A kanadai táblán a szlovák támadónak 4 pontja, a fiatal Funsho Bamgboyénak 3 egysége van, őket az 5 pontos Priskin előzi.
Szerző: Guber Péter
Fotó: molvidi.hu