Erzsi néni kiemelten figyeli klubunk eredményeit és drukkol, hogy tavasszal megnyerje a bajnokságot együttesünk.
Éliás Istvánné 1915. január 13-án született Szolnokon, majd Kaposváron nevelkedett és itt kezdett dolgozni is 16 évesen, pénztáros volt a cukorgyárban. Székesfehérvárra az 1930-as évek végén költözött és azóta is városunkban él. Erzsi néninek egy fia, két unokája és négy dédunokája van. A 100. születésnapját ünneplő idős hölgy 2009 novembere óta az Egyesített Szociális Intézmény Rákóczi úti otthonának lakója, itt köszöntötte a jeles alkalomból Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András.
Az ünnepelt a délutáni beszélgetés során örömmel elevenítette fel gyermekkorát, valamint a Székesfehérváron töltött immár több mint hét évtized történéseit. Kiderült, hogy nagyon szeret rádiót hallgatni, tájékozott a napi eseményekben és különösen a sporthíreket szereti. Nyomon követi a jégkorong- és kosárlabdasporttal kapcsolatos eseményeket, de a Videoton FC labdarúgó csapatát is figyelemmel kíséri, szurkol, hogy a szezon végén bajnokságot nyerjen a fehérvári együttes.
Erzsi néninek nagyon boldog születésnapot és jó egészséget kívánunk!
Szerző: Acsai N. Ferenc
Fotó: Varju Zoltán Mihály