Felkészülési mérkőzésen Baracskai góljával bravúros győzelmet aratott NB I-es ellenfele felett a felcsúti csapat.
Felkészülési mérkőzés Puskás Akadémia FC (I. félidő): Czirjék - Margitics, Vaszicsku, Apostolopoulos, Farkas N. - Soós, Tóth, Szakály - Nagy D., Zsolnai, Baracskai Puskás Akadémia FC (II. félidő): Pajovics - Maicon, Papucsek, Papp Sz., Nagy Zs. - Tóth, Soós, Szakály - Tóth L., Gajdos, Junior Bp. Honvéd: Kemenes – Moga (Pascariu), Lovric, Ignjatovics (Faggyas), Baráth – Odia (Nagy G.) Ivancsics (Tchami), Hidi, Vécsei (Diarra) – Délczeg (Diaby), Martínez (Vernes) |
||
Az NB I ötödik helyén álló Budapest Honvédot fogadta Felcsúton az NB II-es Puskás Akadémia FC. A második edzőmeccsre a -4 fokos hideg ellenére 200 néző érkezett. A fővárosiak a legerősebb keretükkel utaztak Felcsútra.
Akik a didergést választották, nem unatkoztak. Az első félidőben kifejezetten élvezetes játék folyt a pályán. A Honvéd ellen is ugyanolyan higgadtan passzolgatott a Benczés-csapat, mint csütörtökön az NB III-asok ellen. A Honvéd nehezen tudott helyzetbe kerülni, míg felcsúti oldalon Szakály kiugratása után Baracskai lőhetett, de ekkor még nem született gól. A félidő legnagyobb helyzete Zsolnai előtt adódott, amikor tizenegy méterről próbálkozhatott a góllövéssel, de Kemenes védett. A vezető - és mint később kiderült, győztes - gólt Baracskai szerezte: egy furfangos szögletvariáció után bombázott közelről a kapuba.
A szünet után mindkét csapat rengeteget cserélt, a sűrű változtatás a színvonal rovására ment. Az első félidőben látott - nagyrészt - folyamatos játék nem köszönt vissza a másodikban. Ugyan helyzetek voltak szép számmal, az első NB II-es meccsét játszó Tóth László, valamint Gajdos és Szakály révén további gólokat lőhettünk volna. A Honvéd viszont egyáltalán nem tette próbára kapusainkat.
A végén maradt az 1-0. Szerdán 14:30-kor következik a Pápa elleni edzőmeccs.
(forrás: pfla.hu, fotó Takács József / pfla.hu)
![]() |
||
Szerző: Wéninger Ákos