A BL győztese részt vesz az UEFA-szuperkupa döntőjében, ahol az Európa-liga győztesével játszik, valamint részvételi jogot szerez a FIFA-klubvilágbajnokságra is.
A Bajnokok Ligája elődje, a bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) 1955-ben indult világhódító útjára. Azóta rendezi meg rendszeresen az UEFA évről évre az európai elit klubcsapatok tornáját, amely során minden évben eldől, melyik csapat a legjobb a legjobbak között. A megtiszteltetésen kívül a győzelem nem kevés pénzjutalommal is jár. A torna az 1992/93-as szezonban vette fel a Bajnokok Ligája nevet, és ezzel együtt a rendszer is átalakult. Az UEFA bevezette a korábban csak világversenyeken használt csoportküzdelmeket, amivel izgalmasabbá, nem utolsó sorban pedig még nagyobb üzletté tette az addig egyenes kieséssel működő legnagyobb európai kupasorozatot. Kezdetben egy selejtező, valamint két egyenes kieséses kört követően két négyes csoportban folytak a küzdelmek, melyek első két helyezettje vívta ki a jogot a döntőbe jutásra.
A Bajnokok Ligája Hímnusza
A BL lebonyolítása
A Bajnokok Ligája minden évben selejtezőkörökkel kezdődik, melyekből összesen négy kört rendeznek (bár a negyediket hivatalosan play-offnak, „rájátszásnak” hívják). A harmadik selejtezőkör vesztesei az Európa-liga rájátszásában folytathatják, a rájátszás vesztesei az Európa-liga csoportkörében. A klubcsapatok attól függően kerülnek be a selejtezőkörök valamelyikébe, hogy az UEFA-együttható alapján az adott ország bajnoksága hányadik helyen áll (megj.: az együttható az ország klubcsapatainak sikereitől függ). A 2009/2010-es kiírásban Michel Platini UEFA-elnök javaslatára a selejtezőkben elkülönítették a „bajnokok ágát” és a „nem bajnokok ágát”, ezzel törekedve a kisebb országok esélyeinek növelésére.
A selejtezőkből 10 csapat (5 bajnok és 5 nem bajnok) kvalifikálhatja magát a csoportkörbe, ahova további 22 csapat az
A csoportok első két helyezettje jut tovább a legjobb 16 közé, vagyis a nyolcaddöntőben, a csoportharmadikok pedig az Európa-ligában folytathatják. A nyolcaddöntőben feltétel, hogy egy országból két csapat nem találkozhat egymással, valamint a csapatok nem kaphatnak olyan ellenfelet, amely a saját csoportjában vele megegyező pozícióban végzett (tehát első elsőt, második másodikat), továbbá az azonos csoportból továbbjutókat sem sorsolhatják össze. (megj.: A negyeddöntőben, és utána már nem érvényesek ezek a szabályok.) A legjobb 16 között minden csapat két mérkőzést játszik (egy ellenféllel). A két találkozó góljai összeadódnak és az a csapat jut tovább a negyeddöntőbe, amelyik több találatot szerzett. Ha két klub egyenlő gólaránnyal áll a két lejátszott mérkőzés után, akkor az idegenben lőtt (több) gól szabályát alkalmazzák. Viszont ha ez sem dönt, akkor hosszabbítással folytatódik a játék, legvégső esetben pedig 11-esekkel dől el.
A döntő már csak egy mérkőzésből áll, melyet a szezon elején már előre kiírt stadionban játszanak le. Rendes játékidő utáni döntetlen esetén itt is hosszabbítás, majd tizenegyespárbaj dönt.
A Bajnokok Ligája győztesei
Szerző: Videoton FC